Lassan nem telik el úgy nap, hogy a hírekben ne találkozzunk olyan hírrel, amely arról számol be, hogy a valamelyik magyarországi katolikus pappal összefüggésben a felettes egyházi személy valamilyen szankciót alkalmazott azért, mert büntetendő módon közeledett - tipikusan a gyermekkorú - híveihez. Ma is ilyen hírrel szembesültem a telex.hu internetes újságban. A cikk szerint a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében került sor egy újabb vizsgálatra "kiskorút érintő" bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Bábel Balázs érsek - nagyon helyesen - el is rendelte a vizsgálatot és fel is függesztette a szolgálat alól a nem nevesített katolikus papot. Bevallom nem számoltam, hogy csak ebben az évben ez már hányadik ilyen eset, de már nem az első és nem is a második, sőt attól tartok, hogy már az ötödiken is túl vagyunk. És azt hiszem most már nem mehetek el szó nélkül én sem az ilyen esetek mellett. Annál is inkább, mert nekem is gyermekkorú még a fiam és pláne nem, mert katolikus iskolába jár. Így azt hiszem joggal pattanhat ki olyan gondolatom, hogy ő is veszélyeztetettje lehet egy ilyen cselekménynek.

A baj az, hogy azt hiszem az egyházak kicsit az elmúlt időszak igen erős kormányzati támogatásainak köszönhetően megerősödtek, talán el is szemtelenedtek. Azzal, hogy a jelenlegi kormányzat Alaptörvényben rögzítette Magyarország keresztényi hagyományait, joggal érezhették úgy, hogy "bebetonozódtak", meghatározó szerepet tölthetnek be minden magyar életében. És ennek megfelelően megy is a "keresztényi nyomulás" a papok részéről. 

Meglepve szembesültem, hogy már odáig jutottak, hogy például megpróbálták megtiltani, hogy a gyerekek délután 4 óráig hittan oktatáson kívül más szakkörre, vagy urambocsá' zeneiskolába menjenek. Úgy gondolom, illetve remélem, hogy ez az egész csak egy túlbuzgó pap agylövése és nem más. Bevallom engem nem is nagyon érdekelt, hogy ő mit akar, azt hiszem, hogy amíg a gyerekem eleget tesz azoknak a tanulmányi kötelezettségeinek, ami őt a katolikus fenntartású iskolával kapcsolatban terhelik, addig nincs senkinek joga a szabadidejének a beosztására. Még a papnak sem, aki egyébként nem tagja a tantestületnek, hanem bizonyos mértékig "outsider" és ebből a pozícióból osztja az észt.

Ami ennél aggasztóbb - és szintén ebben az iskolában történt meg - a pap, négyszemközti beszélgetést folytatott az egyébként harmadikos gyermekemmel - meg az összes többi harmadikos gyerekkel -, hogy azon a beszélgetésen kettejükön kívül nem volt ott senki más az iskola tantestületéből. A gyerek aztán otthon elmondta, hogy a kérdések mire irányultak:kikből áll a család, melyik szülő hol dolgozik, járnak-e templomba, milyen gyakran, mit szoktak otthon csinálni, hová mennek szabadidejükben... Látszólag ezek a kérdések ártatlan kérdések és ha feltételezzük, hogy tényleg csak az volt a pap szándéka, hogy jobban megismerkedjen a gyerekekkel és azok családjaival, akkor talán még a szándéka sem mondható egyértelműen rossznak. De...

De az a helyzet, hogy ezek a kérdések több tekintetben olyan adatok megismerésére vonatkoztak, amelyeket csak az érintett belegyezésével lehetett volna megtudnia. Nyilván ilyen belegyezés nem állt a rendelkezésére, a 9 éves gyerekek meg még nincsenek tudatában annak, hogy mire válaszolhat, mire nem. Ezzel pedig ilyen módon visszaélni legkevésbé sem tekinthető korrekt eljárásnak. Mint az sem, hogy egyébként erről a beszélgetésekről az iskola elfelejtett tájékoztatást adni, csak a gyerekek elmondásából szerezhettünk tudomást.

De mire is akarok kilyukadni? Arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak a gyermekeink. Ráadásul egy olyan személyi körről van szó, akikről mondjuk a korábbi időszak társadalmi megítélése pozitív volt. Nem azt tételezné fel az ember velük kapcsolatban, hogy visszaélnek a helyzetükkel. Vagy ami még rosszabb, hogy szexuálisan zaklatnák a gyermekünket. De az idei év a korábbi sztereotípiát lerombolta. Legalábbis bennem. Sajnos már rossz érzésem van akkor, amikor templom, pap, mise szó elhangzik. Mert benne érzem azt, hogy vajon ki garantálja nekem, szülőnek,hogy a gyermekem nem lesz áldozata és felebaráti szeretetnek látszó zaklatásnak. 

Az nyilvánvaló, hogy nem szabad általánosítani. De annak azt hiszem nehéz ellentmondani, hogy amikor egészséges férfiemberek vállalnak cölibátust - remélem - vallási meggyőződésből, akkor előbb-utóbb ezek a vágyak elérhetnek egy olyan kritikus szintet, amikor már nem a hitbéli meggyőződés, hanem az ösztönök irányítanak és ezzel nyomorítanak el áldozatként fiatal gyerekeket.  

Nem szeretném ragozni tovább, van egy helyzet, amiben a hitelesség és a keresztényi viselkedés szempontjából épp azok mutatnak deficitet, akiknél ez valóságos bűn! Bízom benne, hogy egyszer talán az egyházi méltóságok is eljutnak arra szintre, hogy megértik, hogy egy pap sem értékesebb ember egy átlagembernél, pláne nem egy gyermeknél. És ha igazán keresztényi módon szeretnék az egyházat vezetni, akkor az ilyen molesztáló, meg fölöslegesen "kíváncsiskodó" papokat eltávolítják a rendszerből. Hogy az legyen újra olyan tiszta, mint amilyennek egyébként ők hirdetik.

És a keresztényi szeretet az egymásra való odafigyelésben, segítségnyújtásban mutatkozzon meg, ne pedig szexuális zaklatásban.