Hatásvadász a cím, de azt hiszem, hogy a téma, amiről szólni szeretnék az sokak érdeklődésére számot tarthat.  Szinte napi szinten lehet ugyanis olvasni, hallani azokat a feltételezéseket, hogy melyik állami vezető, országgyűlési képviselő, polgármester, és még sorolhatnám a személyeket lop a rábízott közpénzből. Bizonyíték persze általában nincs, illetve ha van is, arról hamarosan kiderül, hogy másképp értékeli azt akit felháborít az eljárás, és persze másképpen értékeli általában a nyomozó hatóság - feltéve, hogy van az ügyben feljelentés. 

Nos ebben az első leckében azokat a törvényes - vagy legalábbis annak tűnő - eljárásokat szeretném bemutatni, amelyek zöme szinte bizonyosan a közpénzek valamekkora hányadának a lenyúlását is jelentik. Az ugyebár ismert, hogy vannak mindenféle kötelezően betartandó jogi rendelkezések, amiket a közpénzek elköltésekor be kell tartani. Az értékhatártól függően vannak beszerzési eljárások és közbeszerzési eljárások. Ez utóbbiak a nagyobb összeg beszerzések esetén alkalmazandók. A nagyobb összeg az úgy nagyjából a nettó 15 millió forint körül van. Persze attól függően, hogy  mi a tárgya a közbeszerzési eljárásnak.

No, tehát az egyszerűbb a beszerzési eljárás, amelynek az értékhatára nem éri el a közbeszerzési értékhatárt. Ebben az esetben a tipikus eljárási mód az, hogy három árajánlatot kell bekérni és közülük a legkedvezőbbet kell kiválasztani. Fontos ezt a szót megjegyezni: legkedvezőbb!

A beszerzések esetében a megrendelő állami/önkormányzati szerv árajánlat kérő levelet küld meg olyan cégek számára, akik az általa beszerezni kívánt árut, szolgáltatást teljesíteni képesek.Ez elvileg nyilvános eljárás, de mivel az ajánlatkérő határozza meg, hogy kitől is kér árajánlatot, így már azért egy kicsit irányítottabbnak tűnik az egész. Az ajánlatkérés alapján a megkeresett cég - ha akar - ajánlatot tesz és azt megküldi az ajánlatkérőnek, aki a beérkezett ajánlatok közül kiválasztja a "legkedvezőbbet" és máris mehet a szerződéskötés és teljesítés, majd a számlák kiegyenlítése. Így aztán garantált a közpénzek tényleg leghatékonyabb felhasználása. Na ez volt eddig az elmélet. 

És akkor most jöjjön a gyakorlat, azaz hogyan történik mindez a valóságban. Általában a közpénzből gazdálkodó szervek közül azok, amelyek szeretik egy kicsit "okosba" megoldani az ügyeiket, léteznek "udvari beszállítóik". Ők azok, akiknek valamilyen jól működő kapcsolata van az adott szerv vezetőjével, aki még akkor is képes egy kicsit hajlítani a döntéshozók akaratát, ha az nem közvetlenül ő. Na, szóval, felmerül valamilyen beszerzési igény. Akkor jobb esetben megnézik először, hogy a piacon az adott dolgot/szolgáltatást mennyiért csinálja más. Aztán úgy keresik meg az "udvari beszállítót", hogy azt is megmondják, hogy kb. milyen összegű ajánlatot tegyen. Tegyük fel, hogy az "udvari beszállítónak" is megfelel az adott összeg még úgy is, hogy esetleg a megrendelő felé visszaosztandó összeg is belefér, akkor semmi gond nincs, mennek az ajánlatkérő levelek és jönnek az ajánlatok, amelyek közül a legolcsóbb, így a legkedvezőbb is az "udvari beszállítóé" és akkor ő nyeri a beszerzési eljárásban a jogot a szerződéskötésre és természetesen a teljesítésre. 

A másik lehetőség, hogy az "udvari beszállítónak" nem felel meg az összeg, amit neki mondanak, hanem attól többet szeretne. Ilyenkor sem kell elkeseredni, hiszen akkor még mindig van két lehetőség. Az egyik - és ez a leggyakoribb - az "udvari beszállító" feladatává teszik, hogy keressen még két olyan céget, aki drágább, illetve kedvezőtlenebb ajánlatot ad. Általában ilyen minden közpénzekből finanszírozott cégnek van. Mármint legalább két olyan partner cége, akivel így összedolgozva biztosítják, hogy még véletlenül se valami ismeretlen happolja el előlük az üzletet. Az ajánlatkérő közpénzből gazdálkodó szerv ugyanis csak azoktól fogja az ajánlatokat bekérni, akiket az adott "udvari beszállító" megjelöl, így a mellényúlás kizárva, a pénz ott fog landolni, ahonnan a visszaosztás is várható. 

Ez volt az egyik megoldás, amikor drágább az "udvari" ember, mint a pici ár. A másik megoldás, hogy az "udvari beszállító" megmondja, hogy ő mennyiért teljesít és a költségvetési szervnek kell azon törnie magát, hogy találjon a piacon drágábban teljesítő cégeket, legalább kettőt. Azért ez is szokott sikerülni. Na és akkor természetesen megint ki lehet hirdetni az "udvari beszállítót" nyertesnek, mert valóban ő lesz a legolcsóbb és így általában a legkedvezőbb ajánlatot adó cég, tehát mehet megint a biznisz.  

Egy pár szó, hogy mire is jó a "legkedvezőbb" szó a beszerzési eljárások elbírálásakor. Hát ez egy igen széles körben értelmezhető szó. A lényege, hogy ha semmiképpen nem jönne ki legolcsóbban az "udvari beszállító", akkor ez a fogalom az, ami még végső mentsvárként használható. A legkedvezőbb jelentheti azt, hogy a legolcsóbb, de azt is jelentheti, hogy  beszállító hamarabb tudja teljesíteni a megrendelést, nagyobb kötbérrel lehet biztosítani a szerződést, és még sok minden lehet ebben a körben értékelhető. A lényeg az, hogy a beszerzés kiértékelésekor erre vonatkozóan kell valamit írni, hogy ne lógjon ki a lóláb.

Aztán érdekes téma a visszaosztás témaköre is. A mi kis jogállamunkban, ugyanis szinte mindenki, aki egy adott településen a helyi költségvetési szervekkel üzleti kapcsolatban van, pontosan tudja, hogy hány százalék az, amit - általában előre - le kell adni az adott döntéshozó részére, hogy olajozottan menjenek a dolgok. Itt a mérték jelentős szórást mutat, amely függ egyrészt a beszerzés értékhatárától, illetve a döntéshozó kapzsiságától. Mostanság általában a legkisebb leadó a 10% körüli összeg, a legmagasabb esetleg meghaladhatja a 20%-ot is. Miután itt néhány millió forintos beszerzésekről van szó, a visszaosztott összegek - amelyek valamelyik döntéshozó zsebében landolnak - a néhány tízezer forinttól egészen 1-2 millió forintig is terjedhetnek. A lényeg, hogy mindenki jól járjon vele. A vállalkozónak forgalmat jelent és megélhetést, a döntéshozónak meg egy "kis" mellékest, az amúgy is rosszul fizetett közszférában végzett munkájáért kapott fizetése mellé. 

És jöjjön a nagy kérdés: KI FIZETI MINDEZT??? A válasz egyszerű: ÖN, aki adót fizet. Mert ezeknek az összegeknek a forrása a költségvetésben többnyire a befizetett adó.

Folyt.köv.