Szeretném előre bocsátani, hogy nem vagyok sem rendőr, sem semmiféle rendmániás begyepesedett, besavanyodott ember, aki abban éli ki magát, hogy cseszteti a környezetét. Egyszerűen csak közlekedek. Napi szinten. Gépkocsival, kerékpárral, gyalog. Szóval háromféle módon. És természetesen bennem is fortyognak az indulatok, amikor autóval közlekedek és kivág elém egy biciklis, vagy egy gyalogos nekiindul keresztben az úton és alig tudom kikerülni. De az autósokról is van kialakult véleményem, amikor a bicikli nyergében tekerek, vagy megpróbálok átjutni az út egyik oldaláról a másikra.

Konkrét településhez kapcsolódik az a jelenség, amiről most írok. Dunakeszin élek immár több mint 15 éve. A szlogen szerint itt jó élni, bár a lakosság mára már teljesen kitöltötte a rendelkezésre álló helyet. Régebben azt mondták volna, hogy annyian vannak mint az oroszok, bár ezt a mondást manapság nem teljesen szerencsés alkalmazni. Szóval jó sokan élünk itt, és jó sokan ezért közlekedünk is. Például reggelente, amikor a jó szülők nekiindulnak, hogy szeretett gyermeküket eljuttassák az iskolába, pontosabban az iskola kapujába, hogy nehogy véletlenül néhány lépést gyalog is meg kelljen tennie a csemetének.

Van Dunakeszin egy utca, a Táncsics utca, amely egyébként jó szűk és ennek kapcsán egyirányú is. És itt az utcában van egy iskola. A város egyik elit iskolának számító oktatási intézménye. A suliba alapvetően két csoportba tartozó családok gyermekei járnak. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiknek megtetszettek az iskola nevelési elvei, a másik csoportba meg azok, akik szeretnek társaságban azzal "villogni", hogy a gyermekük ide jár. 

Nos, reggelente ebben az utcában az iskolába ékező gyermekeket szállító szülők "jóvoltából" olyan közlekedési káosz tud kialakulni, mint egy indiai nagyvárosban. Először is van "kiss and go" parkoló, ahová azok állhatnának be egy rövid pár pillanatnyi időre, akik már nem akarják agyonpuszilgatni szeretett gyermeküket az iskolába indulásuk előtti percekben. Ebbe a parkolóba beáll a szülő a járművével, a gyermek kiszáll, adnak egy puszit egymásnak a lehúzott ablaknál és a szülő már teszi is ki az indexet jobbra és megpróbál besorolni a forgalomba. A gyermek meg elindul a suliba. Na itt máris van egy kis probléma. Mert nem is olyan kis gond visszasorolni a szűk utca forgalmába.

Milyen esetek történnek? Először is sok szülő - konstatálván, hogy nincs az iskola bejárata plusz-mínusz 15 méteren belül igénybe vehető parkoló - nemes egyszerűséggel megáll az út közepén és megvárja, míg gyermeke elhagyja a fedélzetet és elindul tökön-paszulyon a suli bejárata felé. Itt előfordul - és ez a jobb eset -, amikor a szülő a kocsiban maradva várja meg gyermek járműből való távozását, de rosszabb az, amikor ő is kiszáll és elkezdi ölelgetni és csókolgatni a gyermekét a tanítási naphoz kellő energiát biztosítandó. Ilyenkor az utca forgalma áll, a dudakoncert hamar elkezdődik, az út közepén álló szülő pedig felháborodva néz körül, hogy miért nem érnek rá mások, miért akarják őt gyors távozásra rávenni. 

A másik leggyakoribb eset, amikor - a Teslákkal, BMW X5-tel, Audi Q7-tel és még sorolhatnám a nem olcsó, de az iskola előtt megjelenő autócsodákat - szimplán megállnak a kapubejárókban és a kocsit otthagyva - természetesen széles ívben lesz...va, hogy esetleg a házban élők is szeretnének távozni otthonról járművel - elkísérik a gyermeküket a cuccával együtt a suli bejáratáig. Ott jönnek a búcsúpuszik és búcsúintegetések mindaddig, amíg a gyermeket el nem nyeli az iskola kapuja. Aztán elindul a szülő vissza a kapubejáróban felejtett járművéhez, de - milyen az élet - találkozik valamelyik jó ismerősével vagy barátjával és az bunkóság lenne a részéről, ha nem elegyednének egymással szóba. Nyilván tudják egymás telefonszámát, de hát mennyivel személyesebb így beszélgetni, mint a telefonon keresztül. Telnek a percek, a beszélgető szülők vidulva, nevetgélve osztják meg egymással a gondolataikat, a kapubejárón távozni igyekvő ott lakót meg eszi a méreg, mert elkésik a munkahelyéről. Aztán amikor végre visszacsámpázik a szülő a kapubejáróban hagyott járművéhez, még jön egy pár perces vita, hogy mit foglalkozik bárki is azzal, hogy ő hol parkolt le a kocsijával, vagy a "nyugodtan jelentsen fel, kilóra megveszem a rendőrséget" monológ hallható, vagy a testvéri szeretet jegyében - főleg a hímnemű egyedek szabálytalan parkolása esetében - a "fogd be a pofád, mert szétütlek" mondat is elhangzik. Majd a békesség jegyében elindul a kapualjból - végre szabaddá téve pár percre a lakónak a kapubejárót - ahová, ha nem túl éber a lakó, akkor pillanatokon belül újabb gyerekszállító szülő parkol be.

És ehhez az egész felforduláshoz a "habot" az utcát menekülő útnak használó - ott csak átjáró - járművek teszik fel, akinek jelentős száma csak tovább akadályozza az utca forgalmát.

Szóval ilyen az élet a Táncsics utcában, ahol az egyébként már régóta ott lévő iskola felújítását követően alakult ki ez a furcsa közlekedési rend, ami ellen gyakorlatilag az iskola vezetése teljesen tehetetlen. Pedig megpróbálnak tenni ellene, de miután Magyarországon élünk, ahol a szabadságnak egy sajátos értelmezése dívik - különös tekintettel a személyek vagyoni helyzetére - tökéletesen eredménytelenül. A megoldás nem lenne túl bonyolult: csak a KRESZ szabályait kéne betartani úgy, ahogyan azok le vannak írva. És akkor mindenki ott parkolna ahol lehet, ha nincs parkoló, akkor nem állnának meg az út közepén, hanem mondjuk valahol távolabb indítanák útba a gyermeküket, és még sorolhatnám a megoldási lehetőségeket. De erre egyelőre a szülők jelentős része nem nyitott. Szóval ez a magyar közlekedési módi Dunakeszi változata. Gratulálok!